Kísérlet egy megfoghatatlanra...
2010.02.17. 13:07
Az merült fel ma irodalmi művek elemzése órán h az a jó vers amibe valamit visszafoghatatlanul meglátsz, és magadra tudod vonatkoztatni. Amire azt tudod mondani, hogy igen, ezt énis így mondtam volna (ha tudhattam volna). És valóban, például a Hajnali részegség
Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
fenti verszakánál azt éreztem valamit visszavonhatatlanul megtaláltam.
Vagy Szilágyi Domokosnál, amikor azt írja (rá nem jellemző egyszerűséggel) a szerelemről, hogy "Megismertem a holnapot, terád hasonlított, terád- miránk). Vagy amikor azt mondja: mondja Rakovszky, hogy
"visongó nevetés csap részeg hetvenkedésre:
mint éjszaka falakból a meleg,
úgy párolog a földből elsüllyedt életek
beléivódott öröme és szenvedése…"
akkor is értem és érzem és visszavonhatatlanul tudom hogy pontosan arról van szó. Arról a párolgásról a melegről a hetvenkedésről. Még akkor is ha más nem ért egyet velem, ha másnak más, nekem az ott pont azért versélmény, mert visszavonhatatlan és magam áltam megkérdőjelezhetetlen igazságot, mond ki, pontosan úgy, ahogy azt kell... Hogy "a párhuzamosok a végtelenbe mégiscsak összeérnek"...
Ok. De akkor mi van Tandori sakkverseivel? Nehezen tudom elképzelni, hogy Tandori azért élvezhető mert olyan pontosan és visszavonhatatlanul megfogalmazza a Hc3-mal az élet igazségait. Ez most rejtély. Válaszoljatok, ha éppen...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
_poxy_ 2010.02.19. 13:25:18
Tom Stoppard 2010.02.20. 12:32:22
Töredék Hamletnek
– ily egyetlenné el-nem-gondolás
tehet csak. Minden megközelítés már
önmagától tünékeny: mérték,
melyet mindig saját
változása teremt meg; oly síp,
mely csak saját hangjára szól –
Ó, te állhatatlan odaadás,
te, kit már egy porszemnyi át-nem-szitált idő
megül halálosan –
dia.pool.pim.hu/html/muvek/TANDORI/tandori00001a_kv.html